A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) 46.§-a értelmében a munkahelyen – jellegének, elhelyezkedésének, a veszélyforrásnak, a munkavállalók létszámának, a munka szervezésének megfelelően – biztosítani kell a munkahelyi elsősegélynyújtás tárgyi, személyi és szervezési feltételeit.

A munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002.(II.8.) SzCsM-EüM együttes rendelet 20.§ -a rendelkezése alapján minden munkahelyen és műszakban a tevékenység és a munkafolyamatok veszélyességétől, illetve az ott dolgozók számától függően kialakított elsősegélynyújtó felszerelést vagy mentődobozt és a munkavállalók közül kiképzett, elsősegélynyújtásra kijelölt személy jelenlétét kell biztosítani.

Elsősegélynyújtóhely és elsősegélynyújtó

A hivatkozott SzCsM-EüM együttes rendelet 20.§-a értelmében egy vagy több elsősegélynyújtásra szolgáló – hordággyal is könnyen megközelíthető – helyiséget kell biztosítani ott, ahol a helyiségek mérete, a végzett tevékenység jellege és a balesetek gyakorisága ezt indokolja.

Az elsősegélynyújtó felszerelést, a mentődobozt és a tevékenységtől függően hordágyat, megfelelő mennyiségben és minőségben, jól látható, könnyen és gyorsan elérhető, szennyeződéstől védett helyen kell készenlétben tartani.

Gondoskodni kell az elhasznált lejárt, használhatatlan eszközök pótlásáról. Az elsősegélyhelyeket és a hozzájuk vezető utakat a külön jogszabályban meghatározottak szerint kell kijelölni.

A jogszabályi rendelkezések figyelembevételével kialakított munkáltatói szabályozás előírja, hogy a kijelölt elsősegélyhelyet “ELSŐSEGÉLY” vagy “ELSŐSEGÉLYNYÚJTÓ HELY” feliratú tábla kifüggesztésével, az érintett munkavállalók számára jól láthatóan meg kell jelölni. Nagyobb munkahelyeken – a foglalkozás-egészségügyi orvos javaslata esetén – feltűnő helyen kifüggesztett jelzéssel jelezni kell, hogy az elsősegélyhely hol van.

Az elsősegélyhelyen fel kell tüntetni az oda kijelölt munkahelyi elsősegélynyújtók nevét és telefonszámát. Ha a munkahelyen több műszakban dolgoznak, a táblán műszakonként fel kell tüntetni ezeket az adatokat.

Az elsősegélyhelyen – az elsősegélynyújtáshoz szükséges tisztálkodásra is elegendő mennyiségben – ivóvizet, kellő mennyiségű kéztisztítószert (szappant és szükség esetén ipari kéztisztítószert, fertőtlenítő hatású kéztisztítószert) és törülközőt (papír vagy egyszer használatos törülköző) vagy kézszárítási lehetőséget is készenlétben kell tartani. Ha vezetékes ivóvíz nem áll rendelkezésre, zárt csapos tartályt vagy kézmosó tálat és ivóvizet kell biztosítani.

A munkahelyi elsősegély-nyújtással kapcsolatos költségek (képzés, továbbképzés, oktatási anyagok és eszközök) az elsősegélynyújtásra kötelezett munkáltatót (szervezeti egységét) terheli.

Elsősegélydoboz

MSZ 13553 szabvány által meghatározott tartalmú munkahelyi elsősegélyfelszerelés.

Kategóriái:

I. kategória: 1 – 30 főig.

II. kategória: 31 – 50 főig.

III. kategória: 51-100 főig.

IV. kategória: 101 – 200 főig.

Kategória: Blog

0 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Avatar placeholder

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.